Vannak dolgok, amiket nem szeretek,

amiktől szorongok és berezelek.

Amik elől elfutok, mert félek,

és ez így marad, amíg élek.

Vannak dolgok, amiket utálok,

amiket ha meglátok, kiáltok.

Amikre ha gondolok, bedühödök,

s ha akkor közel vagy, vigyázz, ütök!

Vannak dolgok, amiket kedvelek,

a bosszút, ami a lelkedet

összetöri, ahogy te az enyém,

sajnálom, de aszívem kemény.

/saját vers :3/

Panna1:))

Szeretném nyilvánosan megköszönni, hogy feltetted a Colour line-ra a verseimet, és ilyen szép szavakkal illetted azokat.  Jó néhány eléggé túlzás volt, amiket írtál róluk :DD ! 

Szeretettel:

Panna1 :))

EEEEEzzzzzz ééleteem egyik legeslegeslegeslegjobb verse és találjátok ki ki írta(költői kérdés hihihi!!;P),hát Panna1.

Téényleg nem győzök áradozni róla,egyszerűen fenomenális,zseniális...és még sorolhatnám(am...még néhány szót felsoroltam volna de kifogytam,vagy ami eszembe jutott az nem volt elég kifejező).

Naaa,de itt is van a vers:

Nem fáj,

de attól még érzem.

Akarom,hogy lássad a képem,

mikor elmegyek melletted

mosolyogva,

köpve a szánalmas

nyomorodra!! ;)

Panna13

S íme itt van egy újjabb vers,amit Panna1 írt,de megint nem merte feltenni:))

(Ennek sincs címe,de majd gondolkozunk rajta) ;)

Szeretném elfeledni a múltat,

de néha mégis jó

visszaemlékezni.

Szeretném felfogni a jelent,

de néha olyan nehéz

megemészteni.

Szeretnék találkozni a jövővel,

de néha félek azt

megismerni.

Szeretnék mélyet lélegezni,

de néha még az is fájdalmas.

Szeretnék szerelmes lenni,

pedig tudom,hogy ártalmas.

Szeretnék épeszű lenni

de néha nagyon nehezen megy.

Szeretnék hallgatni,

de a csend az őrületbe kerget.

Szeretném,ha tudnád,

HIÁNYZOL,

Még ha legszívesebben eltüntetnélek

a Világból!!  

                                                                                                            Panna13                                                                     

Az élet egyetlen - ezért vedd komolyan!
Az élet szép - csodáld meg!
Az élet boldogság - ízleld! 
Az élet álom - tedd valósággá! 
Az élet kihívás - fogadd el!
Az élet kötelesség - teljesítsd!
Az élet játék - játszd! 
Az élet vagyon - használd fel! 
Az élet szeretet - add át magad! 
Az élet titok - fejtsd meg! 
Az élet ígéret - teljesítsd!
Az élet szomorúság - győzd le! 
Az élet dal - énekeld!
Az élet küzdelem - harcold meg!
Az élet kaland - vállald! 
Az élet jutalom - érdemeld ki!
Az élet élet - éljed!

Panna1:))

Nincs címe(majd vmikor később lesz)                                   

Szép volt a múlt,                                            

Fáj a jelen,                                                               

És nem tudom,a jövő

mit tartogat nekem.

Rád gondolok,

hogyha üvöltök,

hogy miértvoltam

ilyen ütődött.                                                                             

És Rád üvöltök,

hogyha meglátlak,

miért történt ez?

én imádtalak!

Most nézd meg,

szenvedek!

Pedig kijelentettem:

ELFELEDLEK!.......végleg.

De nem tudtalak,hiányzol,

ha hozzám szólsz,hibázol.

Tőlem mostmár elmehetsz

a pokolba!

Végleg elvesztettél,

te ostoba!!!!! 

Ezt Panna1 írta!!!-de mivel bátortalan volt és nem merte felrakni,ezért felrakatam én Panna13.Miért kéne az ilyen jó verseket titokban tartani-kérdem én!?

Volt egy kislány, Zsella. Az utcánkban lakott a családjával. Mikor először láttam, lehetett úgy hat éves. Már akkor tudtam, hogy ő más...

A szülei teljesen átlagosak voltak, hétköznapi, kedves emberek. Magda, az édesanyja egy közvetlen, barátságos, magas szőke nő. Az apja pedig egy nyugodt természetű barnás-őszülő középkorú férfi. Néha még beszélgettek velünk, a szüleimmel; szóval ők normális, dolgozó emberek. Zsellát, azt hiszem, örökbe fogadták, vagy nem is tudom. 

Na és akkor Zsella...hát ő egy nagyon különleges lány volt. Számomra pedig annál inkább... A bőre sápadtfehér. A haja élénkvörös, a szája tűzpiros. A szeme pedig hatalmas és fekete. Mikor azokkal a szemekkel rámnézett, mindig úgy éreztem, hogy lezsibbadtam, egyszerűen elvarázsolt. Kicsi volt, nagyon kicsi. Alacsony és törékeny. De biztos vagyok benne, hogy soha nem lehetett volna bántani, mert mert a kisugárzásával mindenkit lehengerelt. Olyan volt, mint egy halhatatlan...

Közel álltunk egymáshoz. Mert szinte sosem szólalt meg, senkivel sem beszélt, az iskolában is csak egyedül velem állt szóba. És mikor beszélt hozzám, senki másra nem figyeltem, csak rá. Elképeztően gyönyörű volt, pedig nem is mosolygott, nem is nevetett. Soha. A gyerekek az iskolában többnyire féltek tőle. Hiába mondtam nekik, hogy Zsella kedves, bájos lány...

Két évvel voltam nála idősebb, és mindig úgy éreztem, hogy én vagyok a védelmezője. Pedig tudtam, hogy Zsellának nem lenne szüksége védelemre. 

Egyszer mentünk haza az iskolából. Akkor volt Zsella 11, én pedig 13 éves. Éppen tavasz eleje volt. Még kicsit hűvös, de már sütött a nap és kezdett virágozni a természet. A fűben volt egy fehér virág, letéptem, és odaadtam neki. Ilyenkor sem mosolygott, de a szemében láttam, hogy örül, és ez nekem elég volt. Már majdnem az utcánkhoz értünk, mikor Zsella megtorpant. Meglepetten én is megálltam, majd vártam, hogy mire készül. Befordult egy kis ösvényre, ami az erdőbe vezetett. A szüleim nem engedték, hogy az erdőbe menjek, mert azt mondták, hogy veszélyes. De most nem tudtam az eszemre hallgatni.Csak mentem Zsella után, mint egy kis zsebkutya. (Mikor Zsellával voltam, mindig úgy éreztem, mintha valami varázs körülfogna, valami misztikus. Ebben az erdei környezetben ez az érzés felerősödött...)

Hirtelen megpillantottam valamit, amitől elállt a lélegzetem (és most kivételesen nem Zselláról beszélek). Fantasztikus volt, mint a filmekben. De ez most igazi volt. Teljesen igazi. Tőlem úgy 50 méterre. Egy hatalmas, óriási fa volt az, girbegurba, hepehupás vastag törzzsel... és az ágai levelek helyett lepkékkel volt tele! Rengeteg, több millió pillangóval. 

  -Ilyen nem is létezik! -mondtam félhangosan. 

Zsella felém fordult, megfogta a kezem, és elkezdett húzni a gigantikus csodafa felé. (Csak akkor vettem észre, hogy a döbbenettől nem bírtam továbbmenni.) A lepkékkel borított fa körül olyan 10 méteres körzetben nem volt füvön kívül egy árva fa sem. A fa lábánál megálltunk. Zsella még mindig fogta a kezem. Majd rámnézett azzal a két hatalmas fekete szemével. 

  -Szeretsz? -kérdezte.

  -Hát persze -válaszoltam kissé meglepetten.

  -És ha elmennék, neked rossz lenne?

  -Azt hiszem, nagyon... -válaszoltam még értetlenebbül.

  -Sajnálom. De tudd, hogy én is szeretlek, hidd el. Te vagy a legjobb barátom a bátyám...a mindenem!

  -Zsella, miről beszélsz? -Hirtelen nagyon megijedtem.

  -Nekem van egy sorsom, amit már rég megírtak, és nem lehet rajta változtatni. Nézd ezeket a lepkéket... közéjük tartozom. Száz évente mindig kiválasztanak egyet, aki 11 évre emberré változhat, de ennek az az ára, hogy ezután a 11 év után meg kell halnia. Kértem őket, hogy még csak egy kicsit had élhessek, csak hogy veled legyek. És képzeld, olyan jók voltak, hogy engedték...eddig. Annyira fáj, hogy itt kell hagyjalak, de muszály... -és megölelt.

Lefagytam. Két okból is. Egy: még sosem hallottam Zsellát ennyi ideig beszélni. Kettő: hát ez nyilvánvaló...sokkot kaptam!

  -Nem engedem, nem engedlek! -mondtam, miután fel tudtam fogni a hírt. -De hát Zsella, miért? Én szeretlek, nagyon! Nem csak , mint barátot, vagy testvért... Nem mehetsz el! Kérlek ne!

  -Ne sírj... - törölte le a könnyeimet. Akkor először láttam mosolyogni. De ez szomorú mosoly volt. 

Ekkor több száz lepke belepte Zsellát, és felemelték a levegőbe. Még láttam, ahogy a szájával a "szeretlek" szót formálta meg. Aztán a pillangók teljesen beborították az egész testét. Végül a hatalmas lepkeraj szétrebbent, Zsella pedig eltűnt...örökre.

Gyerekek voltunk, és mégis olyan erős kötelék volt köztünk, ami felnőtt emberek között is alig akad. Azóta se találkoztam senkit, aki helyettesíthetné Zsellát. Az életem magányosan zajlik, de amint megpillantok egy lepkét, úgy érzem, újra ő van velem. A fa, ahol utoljára láttam, szintén csak emlék maradt. Köddé vált Zsellával együtt. Kerestem, kutattam, de az egész erdőben nem találtam. A szülei, és mindenki más azt hiszi, hogy elszökött. Egyedül én tudom az igazságot. Miután elment,mindenki azt mondta, hogy tudták, hogy nem kellett volna vele barátkoznom. Mert csak a bajt hozta rám, és bolondokat beszélek miatta. Hát, igen. A lepkés sztori után nyilván kicsit őrültnek gondoltak. De mindegy...

        Ha te, aki olvassa ezt a történetet, nem hiszel a varázslatban, gondolkodj el! Lehet, hogy rajtakaptad a szüleidet karácsonykor, amint a fa alá teszik az ajándékod; lehet, hogy csalódtál már a szerelemben; lehet, hogy bántottak már meg a barátaid; lehet, hogy nem válik valóra minden kívánságod... de egyet ne felejts el! Mindig, ismétlem mindig van remény!

Mert én biztos vagyok abban, hogy a következő életemben találkozni fogok Zsellával......

/saját írás/

Panna1:)

~Ami a legrosszabb,

hogy megszeretni egy pillanat műve volt,

de elfelejteni sosem fogom tudni...!

Panna1:)

~Az élet szép,

élni csak tudni kell!

Az élet egy harc,

és benne győzni kell! 

~Az élet olyan mint a cigi:

valaki szívja, valaki nem...

Panna1:)   

~Mi a különbség a motor és a fa között?

Az, hogy fán nem lehet motorozni, de motoron lehet fázni!!! 

~Két alma beszélget:

-Birs?

-Sőt, sejetlek! :)

~Egy vonaton ül egy kabinban egy férfi és egy nő. A nő újságot olvas, és egyszercsak megszólal:

-Tudta, hogy a cigányoknak a legvastagabb, az indiánoknak pedig a leghosszabb hímvesszőjük van?

-Jaj, de udvariatlan vagyok! Már két órája együtt utazunk, és be se mutatkozok! Kolompár Winetou vagyok! :D

~Egy férfiöltözőben egyszercsak megcsörren egy telefon, felveszi egy férfi:

-Szia, édesem!-szól egy nő a telefonba.-Azt akarom mondani, hogy láttam egy csodaszép ruhát, csak 40ezer forint, megvehetem?

-Persze.

-És láttam egy eladó autót, nagyon jó ára van, csak 30millió forint, megvehetem?

-Persze.

-Meg egy gyönyörű házat, már úgyis költözni akartunk, és csak 100millió forint. Tudom,hogy sokat kérek, de megvehetem?

-Persze.

-És vehetek bele pár új bútort, legfeljebb 10millió értékben?

-Persze.

-Ó, drágám, olyan jó vagy hozzám, köszönöm, szeretlek!-ezzel a nő leteszi a telefont.

A férfi is elveszi a fülétől a készüléket,visszateszi oda, ahol volt, majd megkérdezi a többieket:

-Nem tudja valaki, kié ez a telefon? :D

~Egy nő kétségbeesetten rohan a férjéhez:

-Képzeld, az anyám leesett a létráról! Mit csináljunk?

-Paprikáskrumpli jó lesz?...

~Egy ruhaüzletben megkérdezi az eladótól a vásárló:

-Felpróbálhatom azt a ruhát ott a kirakatban?

-Természetesen. De ha gondolja, van próbafülkénk is...

~Mondhatok egy aforizmát?

Csókold meg a farom izmát! :DD

Panna1:)